Hívja bizalommal támogató vonalunkat: +36-30-3059489 Kövessen minket:       google plus    Translate  

Üdvözöljük látogató, Ön itt bejelentkezhet, vagy létrehozhat fiókot
A+ A A-

Deprecated: Non-static method JSite::getMenu() should not be called statically, assuming $this from incompatible context in /home/mbljynfw/public_html/peterybooks.hu/templates/gk_instyle/lib/framework/helper.layout.php on line 164

Deprecated: Non-static method JApplication::getMenu() should not be called statically, assuming $this from incompatible context in /home/mbljynfw/public_html/peterybooks.hu/includes/application.php on line 536

Móricz Zsigmond: Erdély-trilógia 

ɉrtékelés: Még nincs értékelés Gyá„rtó‚: Mercator Stúdió PDFNyomtatá„sE-mail
Fogyasztó‚i á„r: 899 Ft
Ár kedvezménnyel, ÁFÁval: 899 Ft
Fogyasztó‚i á„r á„fa nélkül: 899 Ft
  • Leírá„s
  • Vélemények

Móricz Zsigmond: Erdély-trilógia - 1209 oldal/5,22 MB, formátum: PDF

Betekintés a könyvbe!

Légy jó mindhalálig a múltját vállaló Móricz Zsigmond lírai vallomása volt; emberségét és tisztaságát mutatta fel a vádakkal szemben, s csak közvetve, áttételesen ábrázolta az ellenforradalmi gonoszságokat. A közvetlen kritikai hang a kurzus első éveiben szinte lehetetlen volt, a súlyosabb igazságok megközelítésére a történelem felől látott több lehetőséget Krúdy, Kosztolányi, s történelmi regényben próbálkozott Móricz Zsigmond is.

A bukott forradalmak utáni magyarságnak próbált utat keresni. A 17. századi Erdélyt, Báthory és Bethlen korát érezte a Trianon utáni Magyarországgal leginkább hasonlatosnak, a területi szétszaggatottságban és a lelkiállapotban. A "régi nemes haza", a 17. század elején "mint a széttört tükör cserepei", "kétharmadán a török, egyharmadán a német az úr, s itt Erdély, akin a pokol uralkodik", – s 1920-ban, a "megtöretett hazában" az ellenforradalom tobzódik. A 17. században a reformáció és ellenreformáció lelki zűrzavarát is sokban hasonlónak látta a forradalmak utáni lélekállapotokhoz. A feladatokat még inkább: akkor is, most is a letarolt mezőt kellett kizöldíteni, a kis országból tündérkertet építeni. Bethlen Gáborban vélte megtalálni a példát, hogy miképpen. A nagy fejedelem "fennköltségében is emberi alakja" már régen kísértette, évek óta gyűjtötte az anyagot a róla tervezett trilógiához (egyik 1913-as levelében már egy háromkötetes Bethlen-regény tervéről beszél), a rászakadó nemzeti fájdalmak és gondok most sürgetőn megfogalmaztatják vele az első kötetet, a Tündérkertet. A Nyugat 1921-ben kezdte közölni, könyvalakban 1922-ben jelent meg. A második és harmadik kötet nem született ilyen egy lendületben. Öt esztendő múlva nyúlt ismét a témához, majd újabb három esztendőre félretette a második kötetet (A nagy fejedelem), s csak 1934-ben készült el végleges formájával. Ugyanekkor készült el a harmadik kötetnek végleges szövegével (A nap árnyéka) s jelentette meg a három kötetet egyben, Erdély címmel (1935). Az első és harmadik kötet két változatban, a középső rész három fogalmazásban ismeretes.

A több mint húsz esztendei munkával készült hatalmas alkotást a konzervatív kritika egy része elutasítón, a polgári kritika hódolón fogadta. A legnagyobb erőfeszítésnek és a legnagyobb eredménynek tekintette Móricz Zsigmond pályáján, minden eddigi értéke szintézisének, monumentális alkotásnak.

A legtöbb irodalomtörténész szerint Móricz Zsigmond Báthoryban és Bethlenben a forradalmi és a reform-utat állította szembe. Eszerint Báthory koncepciója forradalmi, maga tündérkirályfi, vad és zabolátlan indulatokkal; a megfontolt, puritán Bethlen az ő koncepcióját igyekszik valóra váltani, reformokkal. Mások a regényben a feudalizmus és a polgárosodás erőinek az ütközését látják. Az előbbi koncepciót Király István és Tóth Dezső fogalmazta legteljesebben, az utóbbit Nagy Péter. Szerinte Báthory álmai nem a forradalom, hanem a barbárság felé mutatnak, vágyai és szándékai "egytől-egyig reakciós, hátrafelé mutató jellegűek"; rajta keresztül Móricz a félfeudális {184.} hatalmak fasiszta kártevésére hívta fel a figyelmet. Bethlen koncepciója, Nagy Péter szerint, független, s ellenkező irányú a Báthoryétól, tiszta ember, békés polgárosodást akar, munkájában Móricz a "polgári, sőt kispolgári radikális demokráciáért" vívott küzdelem előképét látta, vagyis Báthory s Bethlen ellentétében a feudális úri hányavetiség és polgári munka ellentétét rajzolja. Az előbbi magyarázat szerint a Báthory alakját körülvevő líra Móricz Zsigmond forradalom iránti rezignált rokonszenvéből fakad, az utóbbi szerint Móricznak az uralkodó osztályokkal szembeni illúziójából. A kérdést csak bonyolítja, hogy a kortársak a két főalakban Ady és Móricz vonásait is felismerni vélték, s Móricz Zsigmond ebbeli hitüket sohasem cáfolta.

Végleges értelmezést elgondolni is nehéz. A Király István–Tóth Dezső fogalmazta magyarázatot érezzük a regény hangulata szerint igazabbnak, a ténybeli anyag azonban Nagy Péter felfogását is megengedi. Az Erdély nem egyértelmű alkotás. Móricz a józan építést nemcsak az ellenforradalmi pusztítással állította szembe, hanem a forradalmi úttal is, melyet egy időben járhatatlannak vélt. Legalábbis a Tündérkertben. Mert a hangsúlyok – érthetően – módosultak a kötetekben, az idő mulásának és Móricz Zsigmond tájékozódásának megfelelően. ATündérkertet a forradalom bukása utáni káoszban, a politikai útkeresés szándékával fogalmazta; A nagy fejedelemben, amely talán a legnehezebben szakadt ki belőle – háromszor gyürkőzött neki –, az ember Bethlen regényét írta; a harmadik rész pedig már a népi forradalom felé tájékozódó író műve, a Boldog ember, a Betyár szomszédságában. De bármennyiremódosultak is a hangsúlyok, kapcsolódtak is új összefüggésbe az egészben a részek, az egész mű a központi problémák alakulásán s a főalakok sorsának ívelésén mérhető. A koncepciót alakító két fejedelem felől próbáljuk mi ismegközelíteni az értelmezést.

Két történelmi hős egymásét keresztező útja körül rajzolódik ki a Tündérkertben a 17. századi Erdély. Báthory Gábor útja a magasból indul s zuhan egyre mélyebbre, Bethlené a mélyből emelkedik fölfelé, alakja, munkássága sokáig csak háttér Báthory tündökléséhez. S itt aTündérkert első meggondolkodtató kérdése: miért rajzolta Móricz Zsigmond Báthory Gábort ilyen hangsúllyal, a történeti valóságnál ennyivel fényesebbnek? Az emlékiratokban s a hagyományos történeti tudatban Báthory inkább csak zabolátlan borissza, a romlás hordozója; Móricznál tündérkirályfi, a 17. századi Erdély egyik legmerészebb államférfia, akiben Mátyás nemzeti monarchiájának koncepciója él, s akit a Sors a legnagyobbra szemelt ki, "hogy kiszálljon a kisded Erdélyből s megtörje a pogány kígyó fejét". Az egységessé tett, szomszédaival szövetségben élő Erdély élén ki akarja verni a törököt Európából. Ezért töri meg a szászok –a belső ellenség – hatalmát, s emeli fel a póri rétegeket.

Ebből a tervből – amelynél nagyobbat nem fundált még erdélyi fejedelem –Báthory Gábor nem tudott megvalósítani semmit, tettei visszájára fordultak, maga is csúfosan pusztult. Miért? Mert féktelen volt, s nem tudott ellenállni a bor, a nő csábításának? Azért is, de féktelensége és maga emésztése is inkább következménye volt tehetetlenségének. Nagy álmai valóraváltásához nem voltak meg a lehetőségei. Az élet szűk határai ellen feltámadhatott, lázadhatott, de azon fordítani, változtatni nem tudott. A történelem Báthoryja elsősorban saját gyengeségeinek lett az áldozata, Móricz Báthoryjának azért is kellett – s talán elsősorban azért – pusztulnia, mert tündér-{185.}királyfi volt, s a tündérek – Bethlen Gábor rezignált szavával – "nem e világból valók". Mintha a magyar messiások sorsát hordozná, és a seregtelen vezérek tragédiája érné utól: tündöklő tervei valóra váltására nem mozdulnak erők. Sorsában Móricz Zsigmond a magyar forradalmak sorsát vélte tükröződni; ezért vetíthetett oly sokat Báthoryra a forradalmi Ady vonásaiból, akinek személyében és költészetében a magyar forradalmak ellentmondásait jellegzetesnek érezte. Innen érthetjük azt a nagy-nagy szeretetet, amellyel a történelem sokszor elmarasztalt ifjú fejedelméből tündérkirályfit rajzolt, a fájdalmas rezignációt, amivel sorsát követtette a más természetű Bethlennel is, akibe – a kortársak és életműve tanúsága szerint – magát is bele rajzolta. Báthoryban a magyar történelem tehetetlenül lázadó hősét rajzolta meg, a bujdosó énekekben és Ady költészetében lévő lírai előzmények után epikusan, nemzeti érvénnyel.

Nem hibátlanul. A magyar forradalmak mindig más-más módon, más-más okból való tragikumának az általánosítása a friss csalódás és kétségbeesés talajáról, ellenforradalmi légkörben mitizáláshoz, olykor forradalmi s retrográd elemek vegyítéséhez vezetett. Ezt az összemosódást a stílus olykor még a valóságosnál is erősebben mutatja. Olyankor, mikor Báthory lázadozását népmesei csillogásban, a "napkeleti barbárságnak érzelmi köntösében és terminológiájában" mutatja meg: "Egyetlen csapásra megtörte a szászság erejét" – olvashatjuk róla egy helyütt – "s meg fogja törni a nemességét is: s akkor a háta mögött lesz a néhány kiváltságos helyett a tömeg, a Dzsingisz kán s az Attila tömege, amely felsodorja a népeket a világ minden tájáról, az elnyomottak, a megtöröttek, akikből hadsereg nő egycsapásra, s előtte, utána, szavára, parancsára, királyi botjának intésire száguld el az Aldunára, el a fekete hegyekre, el Konstantinápolyra, honnan mint valami rejtekben élő, iszonyatos sárkány ül, s les, vár s karmát hegyesen készíti az pogány török: s ha majd ennek dögteteméről visszafordul, utána az özönvíz és előtte tűztenger és új képe lesz az egész világnak a tengerek között."

Despotikus, barbár álom? Bethlen Gábor puritán megfogalmazásában szívdobogtató koncepció: belülről egységes, szomszédaival szövetséges Erdély, amely megtöri a török hatalmát, s Tündérkertet épít. Bethlennek mindennél nagyobb fájdalma, hogy ez az álom – csak álom maradhatott. Innen a sors rendelése elől kitérni nem tudó, Erdély sorsát kezébe vevő Bethlen rezignáltsága, mikor Báthory megöletéséről értesül: "Másoknak a fejedelemség dicsősége öröm és jóérzés: nekem teher és lesújtó sors ... Más fejedelmek virítanak, mint virág a napban, s tündöklenek, mint az aranymadár az égen: én szomorú vagyok s fekete. Bizony Tündérország elmúlt Erdélyből, mint fejedelmével együtt s a szép asszonyokkal... Már nekünk nincs más Erdélyünk, csak egy kipusztított tündérkert s nincsenek más asszonyaink, csak szegény szenvedő némberek, akik bőjtölni fognak mások vendégsége után s dolgozni mások tombolása után s takarékoskodni mások pazarlása után ... Báthory Gábor nagy lélek volt: a legkülönb, akit valaha ifjúban remélhettünk: igazi tündérkirályfi, de a tündérek nem e világra valók ... Aki emberfia magasabb szellemekkel fog kezet: belepusztul a szerencsébe ..."

Mondanunk sem kell talán: Bethlen fájdalma az Ady küldetésének-örökének átvételére kényszerülő-vállalkozó Móricz Zsigmondé is: övé a tündérkirályfi halálán és a tündérkerti álmok füsttéoszlásán érzett rezignáció. Móricz Zsig-{186.}mondé a Bethlen Gábor-i elképzelés is: Báthory álmait, ha nem lehetett egyszerre megvalósítani, türelmes, szívós munkával, alkuval, egyezkedéssel, a szóba jöhető erők békés összefogásával kell megközelíteni, amennyire a lehetőségek engedik. Nincs nagyobb tisztelője és értője Báthorynak Bethlennél: az ő szívét dobogtatják meg igazán Báthory álmai. De ezeket az álmokat hozzáméri a valósághoz, s úgy találja, hogy a valóság, mivel "szegények vagyunk, kicsinyek vagyunk, tudatlanok vagyunk", s mert Erdély senki másra nem számíthat – szürkébb álmokat enged csak meg. A fejedelemnek – mondja Bethlen Báthorynak – "nem lehet olyan álmot álmodni, amilyet akar, csak amit lehet ... Nem is csak amit lehet: de amit kell ..." Kicsi ország – szerinte – világváltás helyett csak belső dolgaival törődjön, üljön veszteg, "gyarapodjon polgári mesterséggel, amiben lehet,... Kis országnak csak egy fő gondja lehet, az, hogy ellenséget a határain be ne engedjen ..."

Ez a meggyőződés: kényszerű megalkuvás az álmokkal. Annak érzi Bethlen is, "szegényesnek és másodrendűnek" Báthory lobogása mellett. Személyes sorsát is szürkének a farsangos Báthoryéhoz képest: nem ez a teljes élet. Móricz is Báthoryt ábrázolja, szinte szerelemmel, mesés és tragikus fényben, mellette fakó marad Bethlen, az időből kinövő nagyság mellett túlságosan is földhöz-korhoz kötött, kertészkedő, építő gazda. Így is nemzeti hős, történelmi értelemben a magyar irodalom legnagyobb polgárhőse. Jellemében, elgondolásaiban sok vonatkozásban korrigálja Báthoryt: körültekintése fájdalmasan hiányzott Báthoryból, s belőle is hiányzott Báthory "repülő szédülete". Mintha történelmileg összetartozó vonások szakadtak volna szét a kisszerű lehetőségek miatt. A saját kora kérdéseire feleletet kereső Alexej Tolsztoj I. Pétert találhatta meg az orosz múltban, történelmi hőst, akinek a lehetőségei megengedték, hogy egyszerre legyen nagy álmodó és szívós megvalósító; Móricz Zsigmond a magyar történelemben ilyet nem talált, – történelmünkben a vágyaktól a lehetőségek többnyire igen messze estek.

Móricz Zsigmond szándék szerint az Erdélyben a reális lehetőségekhez akarta visszaszorítani a forradalmi vágyakat, művészileg akaratlanul is kritikáját adta a kényszerű lemondásnak. A harmadik kötet végén pedig tudatosan Báthory Gábor koncepcióját fogalmaztatta újjá "nagy fejedelmé"-vel: "Ki a törökkel Európábul... ahogy Báthory Gábor tanította." A tervezett negyedik kötetben ez a koncepció sodorta volna ellenállhatatlanul Bethlen Gábort.

Tündérkertben a két szemben álló nagyság körül feszül a kompozíció, a második és harmadik kötetben Bethlen egyedül marad, s felerősödik a férj és feleség belső vitájának oly sok Móricz-műből ismert motívuma. Nem véletlenül: Móricz Zsigmond az Erdélyt a férfi és a nő kapcsolatának a tisztázására is szánta. Bethlen Gábor, akár a Sárarany Turi Danija, a Boldogasszonnyal él és a Szépasszonyra néz. A Boldogasszony a feleség – Károlyi Zsuzsánna – a tűzhely, a mérték; a Szépasszony – Báthory Anna – az elkívánkozás, a vágy. A feleség teszi lehetővé neki az életet, a legnemesebb asszony, "kívántató" jóság, – de akit gondolatai részesévé mégsem tehet, aki nem érzi az ő lázát, szenvedélyét; s Báthory Anna – Báthory Gábor elzüllött húga – oltja belé a vágyat a szárnyalásra. Ez a Báthory Anna is Móricz teremtménye, ő növelte naggyá Bethlen szívében. A történelem szerelmeskedő "vad lányából" ő rajzolt "szálló hattyút", a nagy, tettek mezejére csalogatót. A Tündérkert Báthory Gábor-i álmát ő táplálja a "nagy fejedelem" szívében. S ezen a ponton {187.} lép túl Móricz Zsigmond a férfi és nő súrlódásának korábbi ábrázolásán. Kérdése túlmutat a személyes boldogság gondján: lekötheti-e a szerelem és család a nagyobb közösség vezetésére hivatottat. Bethlen roppant küzdelmet folytat, hogy feleségét is megtarthassa s elképzeléseit is valóra váltsa. Ebben a küzdelemben tisztul és edződik küldetés-eszméje.

Az Erdélyről szóló írások legtöbbje csak a fejedelmekről, meg Károlyi Zsuzsannáról és Báthory Annáról beszél bővebben; a rendkívüli gazdagságú regény részletes elemzéséhez könyvnyi terjedelem lenne szükséges. Konspiráló, donációt leső főurak, szász kereskedők, mesteremberek, hajdúk, papok, felszabadított és tőrbe csalt jobbágyok, székelyek, törökök, románok, zúgó erdők, elpusztított, újra kivirágzó mezők, várhidak, kalyibák, hegyfokok, az egész 17. századi Erdély lélegzik ebben a regényben. Eötvösön kívül talán egyetlen írónk sem derítette fel oly aprólékos gonddal a múltat, – még az olyan kérdéseket is történelmi tanulmányok alapján tisztázta, hogy Báthory Anna szőke volt-e vagy barna – krónikák, levelezések, szaktanulmányok, emlékiratok, prédikációs és zsoltáros könyveken át megismerte és magáévá élte Erdély történelmét annyira, hogy ezt a történelmet hibátlanul élhette s írta regényként tovább. A költött részletek összeolvadnak regényében az igazolható tényekkel. A történelem beszél tényekkel, komor pátosszal, az olvasó már az első lapok után mintha maga is Erdély levegőjét szívná. Pedig a táj nem él külső életet, embereken, jellemekben, az atmoszférában jelenik meg.

Ez az atmoszféra-teremtés az Erdély egyik legragyogóbb értéke. A történelem átéléséből és továbbéléséből fakad leginkább ez az atmoszféra-érzés, s ezt teszi teljesebbé a nyelv is. Sehol sem hatalmasabb Móricz Zsigmond nyelve, mint az Erdélyben. A magyar nyelv minden lehetőségét felmutatja művében, a hajdúk darabos, súlyos katonanyelvét, erdélyi urak ékes szavát, a cikornyás szász beszédet, lírai lágyságokat, zordon fenségeket; – a beszéddel való jellemzésnek talán itt a legnagyobb művésze. Az élő beszéd természetességét, lélegző elevenségű stílusát a paraszti és a történeti nyelvből, a klasszikus hagyomány és stílromantika törmelékeiből teremti.

Forrás: A magyar irodalom története (Akadémiai Kiadó, Budapest 1965)

Még senki sem nyilvá„nított véleményt errő‘l a termékrő‘l.

Jelentkezzen hírlevelünkre

Bejelentkezés vagy fiók létrehozása

fb iconBejelentkezés Facebookkal